A hatékony workshop három ismérve

A hatékony workshop három ismérve

2016.03.04

A workshop egy, az utóbbi időben virágzásnak indult rendezvényfajta, amelyen a passzív részvétellel szemben sokkal fontosabb az aktív részt vállalás, a tevékeny jelenlét. A workshop ugyanis egy olyan esemény, amely egy bizonyos ismeretanyag vagy gyakorlati tudás átadása mellett arra is törekszik, hogy a jelenlévők, a közönség is hozzátegyen a végeredményhez, az ott tanultakat ők maguk helyben is elsajátíthassák.

A workshop egy remek lehetőség mind a főszereplők, mind pedig a résztvevők, sőt a szervezők számára is, hiszen a műhelyt tartók úgy adhatják át a birtokukban lévő tudást, hogy azt a közönségük azonnal hasznosíthassa, vagy elsajátíthassa. Ennek köszönhetően pedig a megjelentek is úgymond beleszólást nyernek az esemény alakulásába, mi több, a rendezvény tétjévé az válik, hogy sikerül-e a gyakorlatba átültetni a hallottakat és a látottakat. Így egy hagyományos konferenciához, vagy akár egy gálához, céges rendezvényhez képest sokkal több aktivitást tesz lehetővé, ami rendszerint sokkal nagyobb élménnyel is jár!

De mégis, mitől jó egy workshop?

  • Ha az előadó felkeresése is a feladataink közé tartozik, olyat válasszunk, akinek elsősorban van megbízható referenciája, másfelől pedig a témája illik a keretrendezvényhez (ha a workshop egy másik esemény részét vagy alprogramját képezi). A legjelentősebb kritérium az, hogy a tárgy vagy a feladat kreatív, érdekes, és mindenki számára elvégezhető legyen. (Ha szakmai jellegű, akkor lehetőség szerint az adott foglalkozás vagy tárgyterület legfrissebb eredményeire, vívmányaira építsen.)

 

  • Az aktív részvételen van a hangsúly, amely mindenképp emeli az élményfaktort és az elégedettséget. Ötleteket megvalósítani és ötleteket átadni, úgy, hogy annak eredménye is legyen, mindemellett pedig maradandó, azonban csak kényelmes és inspiráló környezetben az igazán hatékony. Ezért gondoskodjunk a komfortos és barátságos környezetről, dekorációról, elrendezésről.

 

  • A workshop közös műhelymunkát jelent, ezért ügyeljünk arra, hogy valóban úgy is funkcionáljon! A résztvevők bevonása nélkül az esemény megreked az előadás vagy konferenciaelőadás szintjén, így nem nyújt kézzelfogható tapasztalatot és (siker)élményt a jelenlévőknek.

 

A workshop nemcsak önmagában jó program, remek összetevője bármilyen szakmai rendezvénysorozatnak – ezért bátran ajánljuk a majdani programok közé!

2016-03-07T12:46:16+00:00