Az osztálytalálkozók fontos szerepet töltenek be egy volt osztály életében. Hiszen az érettségi egy olyan mérföldkő, hogy azután a többség a saját útját járja és eltűnnek egymás szeme elől.
Ilyenkor érdekes lehet egy új találkozás, mikor mindenki megtudja, hogy hova sodorta a másikat az élet. Hiszen nem mindenki tartja a kapcsolatot napi szinten a régi barátokkal, így remek alkalom az emlékek felelevenítésére is.

Igen ám, de hogyan érdemes megszervezni egy osztálytalálkozót? Mi az, amit tegyünk és mi az, amit inkább kerüljünk?

Az összejövetel alapvető kérdései, hogy hányadik találkozóról van szó, milyenek a résztvevők, hányan tudnak eljönni, milyen a helyszín, ahol elképzeljük. Ezek azért is fontosak, mert érdemes a többség igényeit figyelembe venni a helyszín és a programok tekintetében.

Az egyik nagyon sarkalatos pont az osztálytalálkozó időpontja. Ezt érdemes korábban szavazásra bocsátani, hogy kinek mi a megfelelőbb hiszen biztosan vannak, akik külföldről jönnek haza a találkozó kedvéért. Éppen ezért érdemes egy fél évvel előre elkezdeni szervezni és egyeztetni az időpontot.

Az osztálytalálkozó helyszíne is hasonlóan fontos kérdés, mivel annak a kiválasztásánál erősen közrejátszanak az anyagiak. Éppen ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy a volt iskolában kerüljön megrendezésre. Így a catering kérdése is könnyebben megoldódik, hiszen akár az is szóba jöhet, hogy mindenki hozzon magával egy hidegtálat, üdítőt, vagy akár süteményt. Így mindenki a saját pénztárcájához mérten tud hozzájárulni a rendezvényhez.

Programok tekintetében jó választás lehet a korábbi képek és videók felelevenítése, sőt akár néhány kedvenc tanárt is meghívhatunk. Lehetőleg kerüljük a házastársak meghívását, mivel úgy elveszíti a találkozó a közvetlen jellegét.

Kérdés, hogy inkább a belvárost vagy a peremkerületeket részesítjük előnyben. Amennyiben Pesten maradnánk, akkor a BB’z egy nagyon jó opció lehet, ami egy sokszínű és sokrétűen működő bár, étterem, szórakozó, de relaxálóhely is az egyben. Tökéletes légkört biztosít a múltidézéshez, mivel a formális és informális rendezvények helyszínéül is kiváló választás.

Ha inkább a csendesebb Budát választjuk, akkor a Rózsadombon minket vár a Café 57, ahol 2 emeleten is élvezhetjük a múlt kellemes pillanatait. A felső szint egy télikert hatását kelti, ami nyáron egy hangulatos, de a fedettségnek hála nem egy forró terasz. Pálinka különlegességeinek hála szomjan se marad senki az emlékezés közepette.

Végül pedig egy nagyon exkluzív és hangulatát tekintve tökéletes választás a Symbol Budapest. A 220 éves borospince tökéletes alap hangulatot szolgáltat a régmúlt emlékeihez, így mindenkit könnyedén elvarázsol. Ha pedig van néhány sportrajongó is a résztvevők közt, akkor nekik igazi csemege a Puskás Pancho Sport Pub.